#Gyurcsány Ferenc

 

"Pásztor Albert csúnyán lyukra futott"

Pásztor Albert hétfőn jelentette be: a Debreceni Ítélőtábla szerint ő független polgármesterjelölt. A miskolci Fidesz szerint amit Pásztor Albert megpróbált győzelemként beállítani, azzal csúnyán lyukra futott, ugyanis az ítélőtábla szerintük ugyanazt állapította meg, mint a Miskolci Választási Bizottság, vagyis azt, hogy nem független jelölt.

MTI MTI

Gyurcsány attól fél, hogy hirtelen túl erős lesz
 

Gyurcsány attól fél, hogy hirtelen túl erős lesz

Attól tart, hogy a túl erős Demokratikus Koalíció (DK) visszahúzná a teljes baloldalt, ezért nem érdekük az MSZP meggyengülése – fejtegette egy háttérbeszélgetésen hétfőn Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke ugyanakkor visszaszólt Tóbiás Józsefnek, és újabb kulisszatitkokat árult el Falus Ferenc jelölésének hátteréről.

MLF MLF

 

"Odaköszönt nekem, hogy Shalom!" – japán jelölt a DK-ban

Édesapja japán, így, bár ő maga Pécsett született, távol-keleti arcvonásaival és nevével plakátjai nagy feltűnést keltettek Óbudán. Miyazaki Jun, a Demokratikus Koalíció helyi képviselőjelöltje a hvg.hu-nak elmondta: származása miatt volt egy-két érdekesebb pillanata a kampányban, néha rossz viccekkel is találkozott, a legrosszabbat azonban szerinte a kerületi Fidesz művelte vele.



Dobrev Klára: Gyurcsány már nem szeretne miniszterelnök lenni
 

Dobrev Klára: Gyurcsány már nem szeretne miniszterelnök lenni

Nem lehet feltartott kézzel menni a vágóhídra, és azt mondani, hogy „mindent elrontottunk”, ha Gyurcsány Ferenc nem mond le 2009-ben, nem erről szólt volna a 2010-es választási kampány a baloldalon, és nincs Orbán Viktornak kétharmados többsége – erről is beszélt a hvg.hu-nak adott interjújában Dobrev Klára, aki férje, Gyurcsány Ferenc kormányfővé választásáig a Nemzeti Fejlesztési Hivatal alelnöke volt, és uniós fejlesztéspolitikai tudását a most átalakuló családi cégben, az Altus Zrt.-ben kamatoztatja. Dobrev ritkán ad interjút, most az őszödi beszédről, férje politikai jövőjéről és az „öregecskedő feleségekről” is beszéltünk. És szóba került a terhessége is.


Brüsszelhez fordulnak Gyurcsányék az Ökotárs lerohanása miatt
 

Brüsszelhez fordulnak Gyurcsányék az Ökotárs lerohanása miatt

A DK az Ökotárs hatósági letámadása ügyében az Európai Bizottsághoz fordul, Arra várják a választ, hogy a civil szervezetek vegzálása nem sérti-e a Norvégia és az EU közötti megállapodást, illetve nem megy-e szembe az Európa Tanács Magyarország által is elfogadott egyezményeivel.

hvg.hu hvg.hu


Gyurcsány:
 

Gyurcsány: "ne tessék finnyáskodni" Bokros Lajos miatt

A demokratikus ellenzék nem ér el áttörést az önkormányzati választáson, de meg fogja erősíteni politikai pozícióját, a DK pedig a választás egyik győztese lesz - mondta Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke egy XXII. kerületben tartott lakossági fórumon. "Ne tessék finnyáskodni. A legrosszabb Bokros jobb, mint a legjobb Tarlós" - mondta Bokros Lajosról.

MTI MTI

Gesztit és Katona Kálmánt is futtatták Tarlós kihívójaként
 

Gesztit és Katona Kálmánt is futtatták Tarlós kihívójaként

Titokban Katona Kálmán indításáról egyezkedtek a baloldali pártok júliusban egy Gyurcsány Ferenc házában rendezett találkozón. Bár akkor cáfolták, hogy a volt MDF-es politikus neve felmerült volna, most több forrás is megerősítette a hvg.hu-nak. De nemcsak a volt minisztert kérlelték, hanem a volt X-faktoros Geszti Pétert is.

MLF MLF


Kövér: Gyurcsány
 

Kövér: Gyurcsány "az értelmiséginek nevezett emberfajta mélypontja"

Plakátragasztónak sem lenne szabad odaengedni egyetlen párt közelébe sem Gyurcsány Ferencet Kövér László véleménye szerint. Az Országgyűlés elnöke, a Fidesz választmányi elnöke egy XX. kerületi lakossági fórumon külön blokkot szentelt a volt kormányfő DK-elnöknek, de természetesen beszélt a rezsicsökkentésről és a szavazás fontosságáról is. Demszky Gábor emlegetése se maradhatott ki a műsorból.

MTI MTI

Uniós irodákat nyitnának Gyurcsányék Budapesten
 

Uniós irodákat nyitnának Gyurcsányék Budapesten

Uniós irodákat nyitna a DK azokban a budapesti kerületekben, ahol polgármesterjelöltjei nyerik az önkormányzati választást. Az irodákban segítenék egyebek mellett a külföldi tanulmányokat tervező diákokat, uniós forrásra pályázó vállalkozásokat.

MTI MTI


A bolondját járatja velünk Orbán, mint tette Gyurcsány is
 

A bolondját járatja velünk Orbán, mint tette Gyurcsány is

A töltött káposzta hányszor jó felmelegítve? Legalább harmadszor dob be valami nagy átalakítási, az állam jóárasításáról szóló programot az Orbán-kormány, ám az előző kettő kudarcát jelzi már az is, hogy négy éve egy helyben toporgunk, a magyar állam pedig sokkal drágábban működik, mint a szlovák, a cseh vagy a lengyel. Ráadásul most nem is kéne semmit csinálniuk, a gazdaság és az EU elintézi helyettük a munkát. De akkor miben mesterkednek? Valaminek helyet akarnak csinálni: mégis megvalósul az egyszámjegyű szja álma? Vagy az államadósság a nagy gond, amit a paksi atomerőműre kapott orosz gigahitel még tetéz is. Orbán Gyurcsány taktikáját másolja: beveti azt, amit egyszer már elsütött.

Baksa Roland - Nagy Gergő Baksa Roland - Nagy Gergő

Gyurcsány: A Fidesz bedobta a kampány atombombáját
 

Gyurcsány: A Fidesz bedobta a kampány atombombáját

Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerint a következő éveket a kormányra kerülésre felkészülés jegyében kell töltenie a demokratikus ellenzéknek, mert "Orbán után nem lehet ugyanazt csinálni, mint előtte; ahhoz túlságosan belemart az országba", túl szélesre mélyítette a szakadékot a tehetősebbek és a tovább már nem terhelhető szegények között.

MTI MTI

Gyurcsány: nem lesz áttörés, narancssárga marad a térkép nagy része
 

Gyurcsány: nem lesz áttörés, narancssárga marad a térkép nagy része

Nem vár ellenzéki áttörést az önkormányzati választásokon a Demokratikus Koalíció elnöke. Gyurcsány Ferenc erről egy keddi választási gyűlés előtt beszélt újságíróknak Békéscsabán. Azt mondta, hogy nem lesz áttörés, október 12-én, amikor majd ott ülnek a tévék előtt, továbbra is narancssárga lesz az ország nagyobbik része.

MTI MTI


Orbán kevesebb pénzt szerzett, mint Gyurcsány a DK szerint
 

Orbán kevesebb pénzt szerzett, mint Gyurcsány a DK szerint

Orbán Viktornak nincs oka a büszkeségre, mivel a 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós támogatás 1300 milliárd forinttal kevesebb, mint amennyit annak idején Gyurcsány Ferenc alkudott ki az országnak miniszterelnöksége idején - közölte Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke és európai parlamenti képviselője.

MTI MTI


Egykori kabinetfőnöke blogjában szedi szét Gyurcsányt
 

Egykori kabinetfőnöke blogjában szedi szét Gyurcsányt

Gyurcsány Ferenc saját megingathatatlan igazságában hívén valójában nem együttműködést, nem kompromisszumot, nem több pártból egyesülő nagyobb pártot szeretne, hanem egy balközép ellenzéki pártot, a DK-t - véli a volt miniszterelnök egykori kabinetfőnöke és tanácsadója, Szigetvári Viktor, aki egy hosszú blogbejegyzésben értekezett egykori főnökéről.

hvg.hu hvg.hu